Margitka levendulája - Gondolatok a balatonfüredi nőszövetségi konferencia margójára

Az alábbi sorok nem protokoll-beszámolónak készültek, inkább hangulatjelentésnek, egy olyan derűs, szinte nyárbúcsúztató október közepi hétvégéről, amilyet minden testvéri léleknek, férfiaknak-nőknek egyaránt kirendelhet Isten, még a mai, egyre zordabb időkben is. A Dunántúli Református Nőszövetség konferenciáján, a napi gondok malmából kiszakadva, már a nyitó napon részt tudtam venni, ráadásul korai érkezőként. A témára kicsit ráhangolódni akarván körülnéztem Füred szépséges városában, milyen, a témához köthető látványt vihetnék majd innen magammal a helybéli, nagyon gazdag múzeumi kínálatból. Végül a Vaszary Villa „Hungarikonok” című kiállításának egyik „nőtörténeti” alkotása maradt meg bennem igazán, Szávoszt Katalin „Zsolnayk emléke” című, felejthetetlen montázsa, amelyen egy akár-Zsolnay-Vilmosnéé-is-lehetett csipkegallér karéjában mosolygott egy szépiabarna fényképen a Zsolnay –család gyermekeinek orgonasípja. Ilyen csipkegallér-ölelésű biztonságban érezhette ki-ki magát a dunántúli asszonytestvérek társaságában.

Jaj, elveszünk?

Szólok és hívok Mindenkit! Hívok a másokért, már elesettekért és a még nem, de egyre reménytelenebb helyzetű kínlódókért való kiáltásra! Hívom az embert és a magyart!

A paragrafusok igazságának ideje lejárt. Sokáig azt gondoltam én is, megfellebbezhetetlen a tétel miszerint, aki kölcsönt vett fel, fizesse is vissza!  Alapvetően ma is ezt gondolom, csakhogy, ami mostanában történik a lakáshitelek körül, már nem erről szól, hanem a hosszú távra betervezett profit kikényszerítéséről. Ebbe pedig emberek, családok, fiatalok és gyerekek fognak belerokkanni, netán lakás nélkül maradni. Vagy néhány tíz, netán százezer ember keseredik bele a kilátástalanságba. Mert megtévedtek sokan. De sokakat megtévesztettek. Megvizsgálták őket hitelminősítők, banki szakemberek és alkalmasnak találták, hogy pénzt adjanak nekik.

A presbiteri tisztségről a Szentírás tükrében

Engedtessék meg nekem, hogy a címben szereplő sorrendet felcseréljem, és a presbiteri tisztség bibliai előzményeiről beszéljek. Hisz talán – tisztelet a kivételnek – sokan nem is tudjuk, nem gondoljuk át, hogy amikor egy gyülekezet és presbitérium megválaszt egy tisztségviselő presbitert, akkor az új presbiter nemcsak egyházunk több száz éves tisztségét vállalja, hanem egy több ezer éves szervezetbe, a kiválasztottak közösségébe lép, illetve tartozik. Sokszor hangsúlyoztam korábbi szolgálati helyemen, Őriszentpéteren, és szinte minden presbiteri gyűlésen elmondtam Bakonyszentkirályon, Cseszneken is, hogy becsüljük meg azt, hogy gyarlóságaink ellenére mégis méltónak talált Isten után egy közösség, gyülekezet erre a megtisztelő tisztségre.

Református vagyok - Szubjektív sorok a népszámlálásról

Túlzás nélkül, fél életemet autóban töltöm. S amikor autóban ülök, nem tudom miért, pontosabban nagyon is tudom, szemem mindig a templomtornyokat keresi. Nem kell sokáig kutakodnom. Amikor egy településhez közeledek, vagy magasabban fekvő úton haladok, csakhamar kirajzolódik egy-egy templom sziluettje. Ebben az országban a templomok egy-egy falu vagy város első és messze mutató hírnökei.  Előfordul, hogy vezetve az úton a falut nem is tudom beazonosítani, de a templomát, sőt a templomait látom. Nekem mindig ez az egyik érvem azok ellen, akik azt akarják bemagyarázni, hogy Magyarország nem keresztyén ország többé. Ugyan már, akkor tessék csak megnézni egy-egy település jellegadó épületeit!  Egészen mulatságos, amikor  egyes véleményformálók vakságban szenvedve nem veszik észre, hogy ez az ország kultúrájában keresztyén alapozású, még akkor is, ha az egyházias keresztyénség sok tekintetben a mai világias kultúra hatása alá került. De ettől még Magyarország kulturális értelemben keresztyén ország, amit számomra az is bizonyít – meglehet, eléggé mulatságos és ellentmondásos módon - hogy még az elvi szintű ateisták is a keresztyénséggel szemben fogalmazzák meg önmagukat. Nem a hinduizmussal van nekik bajuk, hanem a keresztyénséggel…