Valahogy kedves volt Istennek, hogy kitalálta a zenét. Éneklünk gyermekünk ágyánál, hogy elcsendesedjen, éneklünk, ha félünk, és énekünk hatására-ezt tudományosan kimutatták- elszáll a félelem, éneklünk bánatunkban, és oldódik a szomorúságunk. Éneklünk örömünkben, háladalt nagy eseményeken, sőt született már Örömóda is. Bármilyen eszközt fogunk a kezünkbe, egy perc alatt képesek vagyunk ritmust vagy dallamot varázsolni belőle. Gondoljunk csak bele, elég volt egy duda, egy kecske szarva, egy köcsög, és kész volt a zenekar. Két fedőből cintányér lesz, egy fazékból dob, a lószőrből meg vonót talált ki az ember, amivel megszólaltathatja a hegedűt. Mindez miért? Mert a zene elemi erővel hat ránk. Ha bekapcsolom a rádiót, addig tekerem a gombot, amíg lelkemnek kedves dallamot nem találok, valahogy magától tudja mi jó nekem, mi gyógyítja, nyugtatja, oldja, vagy épp serkenti, perzseli, mire van szükségem.
